2012. november 4., vasárnap

Szedres szappan


Barátnőm esküdött rá, hogy lila lesz, mert kipróbálta szódabikarbónával. Én előzetes olvasmányaim alapján, viszont barnára voksoltam. Kipróbáltuk és nyertem. Ő is, mert megkapta a szedres szappanokat.:-)


Apák napjára



Tudom a nyáron volt. A gyerekek ezt készítették édesszájú apjuknak fondantból. Egy órán keresztül csend volt a lakásban, míg dolgoztak. Nem kell irigyelni, mert előtte fél napig ment a nyűglődés, hogy mit is csináljanak. Nagyobbik fiam -nem túlzok-, két percenként jött oda, hogy: Anya mit csináljak apának? És semmi sem volt jó neki, amit ajánlottam. A végén már a hajam téptem, miért kellett nekem azt mondani, hogy ma van apák napja. Ekkor jött a mentőötlet, a  fondant. A felét "véletlenül megették", a másik feléből virágok, fehér tigris, fekete párduc, labdák készültek.


2012. november 2., péntek

Torta,

ami ehető (szemben az előző bejegyzéssel). Persze nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem, mert az esti altatásban hamarabb beájultam mint a gyerek és 23 órakor támolyogtam ki a  szobából, hogy akkor én most fondantot csinálok és tortát díszítek. Ez lett a  végeredmény. A fondant viszont nagyon jó lett, legközelebb is ezt csinálom, innen származik.